Hangszóró építés IV. rész

 

Jaja elérkeztünk a végéhez, merthogy ezt a bejegyzést már megelőzte három. Ezt csak úgy gy.k. mondom…

Nakérem, ott tartottunk, hogy erősítő javításon van, hangdobozok meg fényezésen. És közben eltelt pár nap. Vagy hét. Vagy hónap…

Az embereke, aki várta az erősítőt, merthogy régi szaki és jól megnézi, hátha meg tudja csinálni, kb két hetet csücsült rajta, majd közölte, hogy neki nincs ideje ilyenekkel foglalkozni. Oké eccsém, de mondhattad volna ezt két hete is, merthogy (mint kiderült) ki se nyitotta az erősítőt, bele se kukkantott. Kedves, rendes szaki, remélem még sok ilyennel találkozok.

Így elkezdtem telefonálgatni, hogy hátha, de abba a pici falba ütköztem, hogy ez olyan régi erősítő, hogy már azok is eléggé régiek, akik értenek hozzá. Értsd: már a Vidinél is nyugdíjba mentek azok, akik ilyennel anno foglalkoztak. Na ez kedves, kezdjünk el hirdetéseket nézni, úgy néz ki új (illetve ennél újabb és működőbb) kell.

 

Aztán ráakadtunk a fészbukkon egy srácra, aki mindenfélét javítgat passzióból, hobbiból, merthogy inkább a mások nyűgével a vacakolás, minthogy punnyadni a tv előtt. Juppi! Leegyeztettük az időpontot elvittem a cuccot. Aznap kaptam is a telefont, hogy amit én eldurranásnak, elfüstölésnek néztem, na ott van a legkevesebb baj, azon a részen minden működik, átereszt, feszül, amperezik, ellenáll. Közben megtudtam, hogy az ellenállás mértékegysége a partizán per négyzetméter….

Másnap is hívott, mondom végre megtalálta a gondot, lesz erősítőnk. Nem. Sajnálattal közölte, hogy a kimeneti oldal teljesen működőképes, azonban a bemenetnél adódtak apró, vagy nagy hibák, de azt nem méricskélné ki, egy hete is rámenne mindent kiforrasztgatni, kimérni. Inkább vigyem el a cuccot, és képességeimhez mérten 3-20 méterre dobva az óceán fenekére süllyesszem, legalább korallzátonynak, vagy korall bölcsődének jó lesz. Másra ne akarjam használni, ez már akkor is (finoman szólva) ósdi konstrukció volt, amikor elkészült. Sajnos az erősítőm is azon tárgyak gyűjteményét gazdagítja ezek szerint, amik már megszületésükkor retro cuccnak számítottak minőség és használhatóság szempontjából.

Végül is most jól jön az a plusz tíz kiló a kocsi csomagtartójába, a kézifék így jobban fog. Ezt onnan tudom (és mások is akik elég évvel vannak születésük után), hogy régen volt egy kombi trabim, és amikor vittem vizsgáztatni, a hozzáértők javasolták, hogy úgy 40-50 kiló betont bármilyen formában nyomjak be a csomagtartóba és akkor a trabi átmegy a vizsgán, különben a kézifék teszten fennakad. Hát átment :)

A hangfalak fényezése sem ment könnyen, ott is eltelt pár exra hét. A fényező, mint mondta tele volt melóval, amik miatt mindig halasztania kellett a kis dobozkánkat, amit megértek, mert én is először a fizetős melót csinálnám meg, a péknél, vagy a közértben senkit nem érdekel, hogy másnak kedvességből dolgozok. Nem. Add a lóvét, viheted a kiflidet, lehetsz kedves vagy überparaszt. Egyszerű. Érhető.

Tehát karácsony utánra átvehetővé vált a cucc, ami nekünk nem volt jó, így a 2013-as évet tulajdonképpen ezzel kezdhettük. Meg volt olyan nap is, ami jó lett volna, de kiskölök pont akkor volt büntetésben és 7-kor vagy nyolckor már le kellett feküdnie, viszont nem akartam annyira kicseszni vele, hogy nem jöhet el velem épp a hangfalakért.

Új év, fényezővel randi lebeszél, elmegy, kis pince nyílik, kis folyosó, utána még egy vasajtó és a pince maga. Meg középen a dobozok. Meg a hátlap.

Na ez érdekes helyzet volt, mert a dobozok meg mi is álltunk és néztük egymást mint a hülyék. A dobozoknak ez könnyen ment, nem végeztettük el velük még az elemit sem, mi viszont mégiscsak gondolkodó lények lennénk, azonban a látvány miatt köpni-nyelni nem tudtam.

Nem tudom szavakba önteni azt a meglepetést, amit a hangfalak okoztak. Sejtettem, hogy szebb lesz, mintha én csinálnám a kis flakonos spray festékkel, de erre nem számítottam.

01gif

Fényezés után

Valami eszetlen gyönyörű, csillogó villogó, leírhatatlan volt a festés. Fa alapon ilyet még nem láttam, mintha műanyagból lett volna az egész kiöntve. Vagy mintha egy vadi új koncepció autó mellett álltam volna amit az új dizájn szerint épp hangfal formájúra terveztek. Oké, lehet is kicsi hasonlóság, merthogy az alapozáson az a festék van, amivel az autókat fényezik. Marhajó, mint egy tükör. Igen, nem matt, hanem magas fényű lett a festés, illetve fényezés, nagyon profi munka, borzasztóan tetszik. Na akkor vigyük haza és nézzünk valami erősítőt.

Elkezdtem vizsgálni a vaterát, meg az aprod-ot, mivel az ebay meg az amazon nem alkalmazható, ugyanis az erősítő nehéz jószág, így a postaköltség baromira megnyomná az árat.

Találtam sok félét, és végül az Onkyo mellett döntöttem, és egy, azaz egy darab olyan hirdetést találtam, amihez nem kellene 200+ kilométert utazgatni. Ez viszont 25ezer, és az eladó nem enged az árból. Ez így nem jó, nehogymár ne lehessen alkudni! :) Nem lehetett. Már már beadtam a derekamat, amikor a hasonló hősi eposzokból ismert Deus Ex Machina történt (már ideje volt megjegyzem).

A helyen, ahol többnyire dolgozom, van sok sok emberke. Az egyik emberke (kitalálok most egy jó kis nevet, pl. legyen Norbi) rendelkezik egy jóbaráttal. A jóbarát (na adjunk neki is egy nevet, legyen ő Zsoltika) jópofa srác, igazából tánc – és illemtanár. Oké, az illemtanárság még csak államvizsga előtt álló dolog, mert a tanárok nem értik egyszerűen meg, hogy Zsoltika akkor tud nemcsak hogy nyomatékot, de  értelmet is adni a mondandójának, ha a gondolatait egy meghatározott szó használatával zárja le. Igazából ezzel jelzi is, hogy a mondat végére ért, nem kell kimondani, hogy pont, meg nem kell szarakodni a hangsúly levitelével, tehát egyértelmű mindenki számára, hogy a mondatnak vége, nincs vita, ne várj tovább, ennyit akartam mondani. Egyébként pár hét után hozzá lehet szokni, hogy minden mondatban szerepel a férfi örökítő anyagot is tartalmazó nyunya hétköznapi neve, amit igazából emberek minősítésére is használnak. Mi nevezzük csak egyszerűen ge(phi)-nek. Mogács úr és a Hugó a viziló előadásából loptam most ezt a beszédtechnikai trükköt, hogy ne kelljen leírni ezt a borzasztóan csúnya, de mint láttuk nagyon hasznos (verbális kommunikációban is és nem csak a fajfenntartásban) szavacskát.

Naszóval amikor Zsoltikának elpanaszoltam, hogy minden rendben lenne, de az erősítő szabadságra ment végleg és az újak drágák és nem tudom hogy és mint lehet kipróbálni, akkor jelezte, hogy a Norbinak (aki ott ül általában velem szemben 4 méterre!!!) van egy erősítője, amit el akar passzolni, mert neki nem kell, és kérdezzem már meg tőle, hogy mi van, ge(phi). Tehát a gondolat végét is jelezte, remélem figyelsz kedves olvasó!

Ok, megkérdez Norbi. Figyu, tényleg? És igazi? És zenél? És eladó? És mennyi? Ja. Van, eladó, ilyesmi. Elhozta, elvittem, árban megegyeztünk és alkudhattam (micsoda élmény), kipróbálás után visszahozom, vagy csak az árát hozom el. Ez egyébként egy kis kenvúd cucc, amiben van rádió is. Fekete, lyukas, kimenetek, bemenetek, tekerentyűk, gombok, kijelző, bejelző. Eléggé jó cuccnak néz ki, de hát úgysem értek hozzá, lehet hogy egy ósdi kis tesla rádiót sóztak rám átmatricázva :)

Igazából csak az számított, hogy van-e rajta phono bemenet, mert az, hogy 5.1-et meg mindenfélét tud, nem számít, csak a lemezjátszó a fontos. Van rajta, semmi pánik, megnyugodhatsz kedves olvasó!

Mikor az erősítő is otthon volt, elkezdtük gyerkőccel összerakni a hangfalakat, tekintettel arra, hogy ahhoz most már egyszerűen minden rendelkezésre állt.

Szépen összeforrasztottuk a hangváltóhoz a magas, a mély, és a bemenet zsinórjait, és rápakoltuk fekete szivacslábakra, majd odacsavaroztuk a doboz aljára.

03

Forrasztva

Még karácsonyra hozott a bátyám a lányainak egy xboxot kinnect-el, ami eléggé jó cucc mint tudjuk, csak a bátyám Franciaországban lakik, és onnan hozta a cuccot a hozzá való játékokkal. Na a franciák elintézték, hogy ha náluk adnak ki játékot, akkor az nem angol, vagy német, vagy választható nyelvű, hanem francia. Csak. Legfeljebb urdu, vagy valamilyen volt gyarmat nyelve. Tuzsúr, lözsúr, bonzsúr, gyerekzsúr ááá ez így használhatatlan, egy játékot alig lehet elindítani. Talán majd kérek a kormánytól valami támogatást, mert így eléggé nehéz “nemzetinek” lenni…

Naszóval az xbox csomagolásában találtam egy baromi jó minőségű habszivacs szerű cuccot, ami védte az iksz dobozt a nem iksz dobozban. De szép leleményes nyelvi megoldás volt ez, remélem elismerően csettintesz a nyelveddel kedves olvasóm! Már régóta kerestem valami habszivacs szerűséget, hogy a hangváltó alá rakhassam, hogy ne a panel alján futó vezetékeken feküdjön, illetve ne égesse át a doboz anyagát, amikor éppen háromezer wattot nyomatok rá közvetlenül Paksról bekötve. Na ebből a habszivacsból vágtam ki kis négyzeteket és ezek lettek a fent említett fekete szivacslábak.

04

Kukacoskodás

05

Pom pom

Amikor megvolt a forrasztás, akkor előkerült a tömítő anyag. Ez olyan gumiszerű cucc, ami pont úgy néz ki, mint a rágógumi amit a pad alá ragasztottál. Ezzel kellett körbenyomkodni minden illesztést, a hangszórókat és a hátfalat is (az egyik képen látszik is a kitüremkedés a magassugárzó alól, majd még azt ki kell kapirgálnom). A gyerkőc addig élvezte, amíg kis kukacokat gyúrt, de a felragasztás részét persze rám hagyta. Ez nem volt kellemes, mert mörfi létezik, és ez a gumi olyan szépen ragadt a kezemre, mintha ragasztó lenne, azonban a fára egyáltalán nem akart. A legközelebbi hangfalat bőrrel vonom be és fakesztyűvel rakom rá a tömítőt, akkor könnyű lesz. A pillanatragasztó is ragad mindenhova (különösen kezedre, nyelvedre, stb.) csak oda nem ahova kellene.

Miután a hangváltót becsavaroztam, a tömítőt felragasztottam, a magas és mély hangszórókat becsavaroztam, teletömtük a hangfalat egy vatta szerű anyaggal, hogy ne kongjon a doboz belseje, nem kell visszhang. Ez ilyen hangelnyelő szivacs féle vattapamacs. Mint a Pom Pom. Utána a hátlap, becsavar és tesztelés!!!!

Összedugtuk a kenvúdot a lemezlejátszóval és a hangszóróval (először ugye csak egy tudott elkészülni és azt gyorsan ki kellett próbálni). Nagy pillanat, felraktam egy régi kis kedvenc lemezemet, a Cowboy Records egyik lemezét. Ez egy angol banda, a bátyám kapta Londonból egy olyan sráctól, aki az együttesben játszott.

Csoda.

Nem akarok szerény lenni (nem is leszek), de ahogy ez a kis hangfal szól, az egy csoda. Zseniális. Persze biztos nem olyan jó, mint egy nem tudom milyen baromira hatalmas és iszonyatosan drága gyártó hangfala, de nekem nagyon tetszett.

Gyorsan összeraktuk még aznap a második és egyben ugyebár utolsó hangfalat, és azt is rákötöttük.

Csoda.

08

Összerakva

Megint csoda. Ott álltam a lejátszó előtt, szemben a hangfalakkal és olvadoztam. Nemcsak hogy nagyon jól néz ki (persze ez szubjektív), de még gyönyörűen is szól (oké ez is szubjektív). A mély, a magas, a zizegés, a prüncögés, a dob, a síp, a nádihegedű, minden hallatszik, telten szépen, csengőn, selymesen.

09

Még aznap este be kellett menni az irodámba a gyerkőc kérésére, mert neki annyira nem tetszett ez a zene (amit leginkább a tuc-tuc zene korai, de még dallamos elődjének lehetne nevezni). Szóval a bakelitek között válogattunk este, és olyanokat választott gyerkőc, hogy Magyarország állathangjai, Beatles, Peer Gynt, Bach, Die Ärtzte, Vukk, Art of noise :) Vegyes.

07

Tükör :)

Peer Gynt-tel kezdtünk, persze a Hall of the mountain king-el, de ez már annyira régi lemez, hogy a bakelitekre jellemző sercegés már nagyon hangos volt. Egyébként nagyon jó, totál nosztalgikus ezeket a zizegéseket, zörejeket hallani, elmondhatatlan. Pedig csak por és kosz keltette zaj, mégis milyen jó tud lenni. Régi kosz, jó kosz. Nosztalgikus kosz.

Utána váltogattunk (legjobban az ab18 című ärtzte lemez tetszett gyerkőcnek -nyugi nem tud németül) és élveztük, hogy mennyire baromira jól és szépen szól a cucc.

 
 

És a legfontosabb, hogy  megállapítottuk, hogy a világon legszebb kinézetű és legszebben szóló hangfalai

a fiamnak vannak.

06

Kösz, hogy elolvastad


 

Tehát hiába jössz mostantól, hogy bezzeg a te apád erősebb, anyád magasabb, vagy hasonló, ezzel mindig én nyerek, bölcsis vetélkedőkben jó vagyok! :)

 
 

K

 
 

Hangszóró építés IV. rész bejegyzéshez 2 hozzászólás

  • Nagy Béla szerint:

    A kérdésem az lenne,hogy mivel érték el,hogy ilyen szép tükröződő felület legyen?

    • KyroTrack szerint:

      Üdvözlöm!
      Úgy látszik ez a rész kimaradt :) Egy autófényező barát alapozta és fújta le, attól ilyen fényes és tükröződő a felület. Polírozva nincs, ha kicsit bemattul, akkor felpolírozuk és megint “tükör” lesz.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>