Az utolsó korty…
Feltehetően sok embernek megvan az az érzés, amikor odamegy a hűtőhöz, kinyitja, látja benne az aktuális, általa ízletesnek és kívánatosnak vélt piásüveget, de rettentő csalódás éri.
Van amikor pl kólát akarsz inni, jól meghúzod, és közben derül ki, hogy vörösbor, ami igencsak haza tudja vágni az elképzelt élményt akkor is ha szereted a bort, de főképp akkor, ha nem szereted.
És van a másik, amikor kiemeled az üveget már-már csöpögő nyállal elképzelve a már korábban többször megtapasztalt, így fokozottan vágyott frissességet és jóleső érzést amit az áhított nedű majd okozni fog, de szomorúan konstatálod, hogy csak a flaska aljában lötyög egy, vagy pár kortynyi itóka.
Az ilyenkor szokásos kurvaanyázáson és “miafaszértkellvisszatenniegykortyot” mantrázása és őrjöngés közepette az ember nem nagyon gondolkodik el a miérteken.
Bölcsességfog
Felkeltem és azt gondoltam, hogy megint csikorgattam álmomban a fogaimat. Valószínűleg nem a kellemes, nyálkicsordulós álom lehetett, hanem valami hardcore, világmegmentő szuperhősös, amiben valami kis mellékszereplő voltam.
Már volt ilyen korábban, de hamar elmúlt reggel, gondoltam most is elszámolok valameddig és utána jó lesz. Bár a valameddig eléggé relatív.
Naszóval hiába számolgattam, osztottam szoroztam, semmi nem történt. Csáknorrisz poénnal élve, hiába számoltam volna el akár kétszer is a végtelenig, semmi nem történt volna. Jut eszembe régebben kérdezte gyerkőc, hogy hány szám van a nulla és a végtelen között. Azóta is büszke vagyok a válaszomra: Az összes, kisfiam! Az összes!
Volt egyszer egy ország… /mese/
Volt egyszer egy ország, ahol a magyarok laktak. Magyarországként ismerték a környező népek. Kicsi is volt, politikai, gazdasági és katonai súlya pedig annyira csekély volt, hogy súlyként nem is illendő megjelölni annak ellenére, hogy mindig törekedtek a nép, vagy más által megválasztott, kijelölt vezetők a saját nagyságukat és rátermettségüket az ország gazdasági és politikai súlyának jelentős, néha már nevetséges felértékelésével bizonygatni.
Voltunk Londonban. Repülővel.
Voltunk Londonban. Repülővel. Megint. Itt most nem a London a lényeg, hanem a repülő. Merthogy rettegek a repüléstől. Oké, volt már, hogy nem féltem, de az két esetben volt. Az egyikben Malév gépen beülhettem gyerekként a pilótafülkébe és leszállásig ott boldogíthattam a hülye kérdéseimmel a pilótákat (még jó, hogy nem lettek öngyilkosok…), a másik pedig amikor sok, mondhatni nagyon sok kis piát kaptunk a személyzettől (ez is régen volt, amikor még csak úgy adták a piát és a kaját).
De ilyen már nincs. Már csak a tolongás és a repülés van. Amitől rettegek…
Audi – most ez komoly?
Ültem egy új Audi q3-ban.
Jajj de jó nekem, tárgyalásra a fenekemet és többi testrészemet egy szép kis autócskában szállítják. Igazából ez a legjobb autó a világon, mert sofőr volt hozzá. Oké, az ügyfél volt a sofőr, de akkor sem nekem kellett vezetni, mivel a vezetéstől már herótom van akár 10 km-en belüli távolságnál is.
Na akkor bepattantam anyósülésre és élveztem a tájat, amit a szépen kidolgozott belső nyújtott. Szép, igen, nem rossz, igényes, ezek a német gyerekek jól kitalálták az egészet. Aztán egyszercsak középen a műszerfalon kinyílt egy kis műanyag ajtócska, és alulról előbukkant, illetve feljött egy kis lapos dobozka, mint a szénbányászok a bányaliften, csak ez nem szállt ki a végállomáson, hanem a tokban maradt. Kérdeztem „emmegmi”. A válasz szerint ez a központi kijelző, vagy navigációs csodaablak LCD formájában megelevenedve. Oppácska.
Namost gondold el, hogy mész az utcán, és találkozol egy csodaszép nővel (azért nő van a példában, mert én fiú vagyok). Ránézel, tökéletes. Szép a lába, kecsesen megy, olyan ruha van rajta, ami kiemeli amit ki kell emelni, és eltakar, amit el kell takarni.
Soundblaster SPDIF
Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy van legalább fél százaléknyi olyan ember Magyarországon annak az egy ezreléknek, akiknek van még külön hangkártyájuk a gépükben, és az Soundblaster. Pc-ben. Ez konkrétan kb 50 embert jelent. Ezek között tuti legalább húsz százaléknyi van, akinek Soundblaster Xtreme Gamer kártyája van, és ebből szinte biztos vagyok, hogy 10 százalék szeretné használni a hangkártya SPDIF kimenetelét. Mint pl. én.
Na itt a bökkenő, merthogy a kártyának nincs ilyenje…
Mese vége, mehetünk venni új kartuskát. Vagy mégsem. Szóval kedves SB tulajdonos, aki a digit kimenetelt akarod használni a kártyádon, olvasd tovább. A többiek, meg csak akkor, ha nagyon akarják.
Popfesztivál -dühöngök
Voltunk Vígszínházban. Mint utóbb kiderült, Eszenyi rendezésében néztük meg a Popfesztivál 40 című műsort. Nem az derült ki utólag, hogy megnéztük, hanem a rendező neve és a pontos cím, mivel nem néztem meg a jegyet.
Tessék rendesen megnézni mindent, mivel azt hittem, hogy a “képzelt riport egy amerikai popfesztiválról” címűt nézzük meg. Hát nem. Ez nem az volt. Ez valami más. Valami nem jó dolog.
Kezdődött úgy, hogy egész jól. Friss csapat, jó hangosítás, a zene meg olyan amilyen, vagy tetszik, vagy nem. Nekem tetszik. Féltem is először, mert cd-n sokszor hallgattuk már az eredetit, és nem akartam csalódni, hogy más hangok éneklik el a különböző számokat.
Prága
Voltunk Prágában. Barátokkal. Gyerekek nélkül. Fincsi.
Persze lehet azt gondolni, hogy milyen kegyetlen egy disznó ez a kedves író, hogy télen otthon hagyja pici gyermekeit kétségek közt vergődve éhen szomjan hidegben hóban.
Nem volt viszont hó, úgyhogy annyira nem is kegyetlen a dolog. Tompítja továbbá, hogy nagyszülők vigyáztak rájuk, és annyira hiányoztunk nekik, hogy bár a kicsi (2 éves) repült felénk mit petőfisándor anyja, a nagyobbik (8 éves) azonban a laptop mögül csak felpillantott és tulajdonképpen nyugtázta, hogy na akkor darab szerint megvan a család, béke nyugalom, mi a fenének erőltesse magát mindenféle reptéri nagy ölelkezésekre, majd úgyis odamegyünk hozzá. És milyen igaza volt, milyen kis előrelátó. Nemhiába, lustáké a világ…
Cibetmacska
Van egy kedves ügyfelem, aki utazgat. Hol erre, hol arra. Mondjuk mindenfele. És mivel barátom is, ilyenkor hoz magával valami csecsebecsét általában.
Most is volt valahol nagyon messze, ahol sárkányok tanyáznak, meg a csárli is üregekben vészelt át egy komplett háborút levélirtóstól napalmostól.
Aztán elment máshova is, de a csecsebecsét csak később adta át. Amikor mondta, hogy mit hozott, az a fajta vigyor ült ki az arcán, mint amilyen annak a hóhérnak az arcán lehet, aki megkérdezi, hogy nem túl szoros-e a kötél?
A nagy életigazságok…
A nagy életigazságok…
Van ez a koeó/Coelho bácsi, akinek a könyvét sokan kedvelik, olvassák. Meg van a magyar lány hasonló stílusban. Bocsi, nem tudom mi a neve. Szerintem olcsó életigazságok gyűjteménye az egész, de mivel irigy vagyok nagyon, és plagizálni akarok (illetve csak törzsanyagot gyűjtök), a módszert szépen lenyúlom és én is megosztok a nagyérdeművel egy-két hatalmas életigazságot.
Kedves Olvasó! A következő megfigyelésen alapuló tapasztalatok sok éves küszködés és élés (ez de szép szó!) következményeként jutottak el a felismerés küszöbéig. Ott illedelmesen bekopogtak, majd amikor elhajtottam őket, visszajöttek. Namost megosztom, mert Nektek is tudnotok kell, ilyen hatalmas életigazságok nélkül nem lehet élni.
Bár igazából azt sem értem, hogy az emberiség hogyan tudott idáig egyáltalán létezni, hiszen ezidáig nem osztottam meg az életigazságokat, amelyek mint a levegő a marslakónak, olyan fontos és szükséges.
ORIGIN – játékosoknak
ORIGIN (csak játékosoknak)
Ez csak egy tanács, leírás, hogy mit tegyél, ha az történik ORIGIN accountoddal, mint ahogy az nálam történt.
Pénteken késő délután kaptam egy levelet, az EA-tól. Nade nem lehetett elolvasni, mert oroszul volt. Bakker ez nagyon gyanús, mert email cím szerint jó helyről jött és nem valami fake címről, úgyhogy hívtam havert (google translate), aki nem túl szép magyarsággal, de megfejtette számomra, hogy arról értesít a rendszer, hogy milyen boldogság, hogy új email címet állítottam be az accountomhoz. Ez valami quip.ru domaines cím, tehát orosz, akik a spájzból kitörve, már a gépeden vannak!
Adél élete meg a legmelegebb szín a kék
Adél élete
Megnéztük. Azt hittem olyan lesz, mint az ameli élete, ami azért valljuk be az a kategória, amit ha megnézel, mosolyogva jössz ki a moziból. Hasonló volt utoljára a holdfény királyság (múnlájt kingdom) a kiscserkészfélékkel.
Az adél nem ilyen. Nem kedves és nem hetero. Ami nem baj, sőt igen nagy igény van erre a férfitársadalom szerint. A pornofilmek egy jelentős részében is két lány gyúrja egymást, gondolom nem azért mert arra senki nem kíváncsi.
Naszóval adél. Miután egy korábbi írásom miatt lecsesztek, hogy elárultam a történetet, előre szólok, hogy itt is ez lesz, divatos szóval az iromány nyomokban spoilert is tartalmazhat. Viszont totál glutén és laktózfrí.