március 2013 hónap bejegyzései

La pavoni gyerekmunkával

 

Megtörtént amit már vártam eléggé tekintettel arra, hogy elég rég óta szórakozok a főzővel. Eddig két hét alatt kb fél kiló kávét tulajdonképp kiöntöttem, mert vagy nem volt tetsző, vagy túlságosan megégett (azaz túl forró volt a víz).

Nade tegnap! Fiacskám elkezdett segíteni darálni, neki még nem megy annyira, nem az a svarcenegger típus mint én (ugyanúgy fogy a hajunk ti.), de azért besegített, az ő munkája is benne legyen.

Ezután húztunk egy kávét. Igazából ő húzta, mert ugye a kart kb 15 kilóval kell húzni, a gyerkőc meg 20 kiló, szóval ha csimpaszkodik, akkor különösebb számolás nélkül megvan a megfelelő erő. Azért jó ám egy gyerek, sokmindenre használható.

Kérlek olvasd tovább!

La Pavoni

 

Szeretem a kávét, sokat iszok (kávét), de vágytam mindig olyan saját főzőre, ami ugyanolyat csinál mint a rendes kávézókban. Az szép volt, amikor Rómában voltunk, és valakinek ment a hasa, így óránként be kellett menni egy-egy kávézóba, ahol én mindig ittam egy fincsi kávét. Az nagyon tökéletes volt Mindegyik. Jó kis espresso.

Erről beszéltem barátommal, Attilával, aki cukrász és életművész, meg éppen új vállalkozást kezd külföldön. Mondta, hogy van neki egy kis manuális gépe szerelőnél, ha készen lesz odaadja.

Tehát kaptam egy kávéfőzőt.

Ez idáig nem nagy cucc, mással is előfordult már a világtörténelem során, megtölt, bekapcsol, megisz. Vagy megtölt, kotyogtat, megisz. A megisz mindig a végén van.
Ez a gépecske azonban nem ilyen. Nem az van mint a viccben, hogy az ember arra kell, hogy adjon banánt a majomnak aki megnyomja a gombot. Nem kérem. Ez művészet!
Joggal merül fel a kérdés, hogy akkor én mi a fenét keresek a történetben. Egyrészt belecsöppentem, másrészt a kivétel erősíti a szabályt.

Már most szólok, hogy ugyebár ez egy baromság, rosszul használt kifejezés. Most mint Nagy Népi Nevelőtök (NNN) szólok hozzátok az elméleti tudásotok fejlesztése érdekében. Ha van egy szabály, akkor annak nagyon örül mindenki. Ez a szabály vonatkozik valamire, mondjuk egy halmazra. Ha ebből a halmazból kikerül valami, ami nem oda való, akkor a szabály erősebb lesz, azaz koherensebb, és tényleg használható, kivétel nélküli szabály. A kifejezés tehát nem arra szolgál, hogy bármire felmentvényt adjon akkor sem, ha már mindenki ekként használja. Ennyi volt a tanítás mára, tünés aludni, vagy kávét olvasni.

Kérlek olvasd tovább!