Az utolsó korty…

Feltehetően sok embernek megvan az az érzés, amikor odamegy a hűtőhöz, kinyitja, látja benne az aktuális, általa ízletesnek és kívánatosnak vélt piásüveget, de rettentő csalódás éri.

Van amikor pl kólát akarsz inni, jól meghúzod, és közben derül ki, hogy vörösbor, ami igencsak haza tudja vágni az elképzelt élményt akkor is ha szereted a bort, de főképp akkor, ha nem szereted.

És van a másik, amikor kiemeled az üveget már-már csöpögő nyállal elképzelve a már korábban többször megtapasztalt, így fokozottan vágyott frissességet és jóleső érzést amit az áhított nedű majd okozni fog, de szomorúan konstatálod, hogy csak a flaska aljában lötyög egy, vagy pár kortynyi itóka.

Az ilyenkor szokásos kurvaanyázáson és “miafaszértkellvisszatenniegykortyot” mantrázása és őrjöngés közepette az ember nem nagyon gondolkodik el a miérteken.

Hát én most kedves olvasó megteszem, hogy neked ne kelljen ezzel terhelni magadat.

A szokás, hogy egyetlen utolsó korty itallal rakjuk vissza a flaskát, már-már genetikai eredetű, pár évtized alatt beépült a dns-be, olyan fontos és alapvető félelemből eredően, amit a mai kor ifjai már nem is ismernek.

Egy senki által meg nem kérdőjelezett, általánosan, kvázi természeti törvényként elfogadott szabályrendszeren alapul ezen zsigeri félelem ami még a dns-be is sikeresen beleírta magát. A félelem, hogy a szabálynak meg kell felelni, aszerint kell eljárni. A szabályrendszer eredete nem tisztázott, tudósok dollármilliárdokat füstölnek el a kutatásra eredmény nélkül, de évtizedekig átitatta és szinte vezérelte a társadalmunkat. Minden gyerek megtanulta és ismerte onnan, amint járni és beszélni volt képes, mondhatni az anyatejjel szívta magába mindenki majd a genetikai kódba is beépült a szabály. És mindenki félt, hogy be kell tartani.

Amint a szabály létrejött, a félelem miatt azonnal kialakult annak kijátszására irányuló szándék, amit siker koronázott. A szabály kijátszása is mindennapos és elvárt része volt az életnek, a szabály és annak kijátszása kéz a kézben jártak, foresztgámposan szólva olyanok voltak, mint a borsó meg a héja.

Kijelenthető, hogy szabálytól való félelem génekbe ivódásával együtt az annak kijátszására vonatkozó eljárás is a dns részévé vált.
Ha hagyunk egy apró kortyocskát az üveg alján, azzal már ki is játszottuk a szabályt, rendben vagyunk, megnyugodhatunk, teljesítettük a természet ezen belénk kódolt igényét.

Nem gonoszságból tehát, hanem ösztönösen vezérelve hagyunk egy kortyot a flaska alján és rakjuk vissza a hűtőbe, nem tehetünk ez ellen, nincs olyan kognitív erő, ami ezen ösztönös igényt le tudná győzni, mert a szabály kijátszására vonatkozó eljárás ellen nem tudunk tenni, mindenképp kell egy kortyot hagyni az üveg alján.

A szabály pedig a patronos szódásszifonos időkből származik: akinél elfogy, az csinál új szódát.

Na ezért rakjuk vissza ma is az üveget úgy, hogy csak egy-egy korty van az alján.