Bölcsességfog

Felkeltem és azt gondoltam, hogy megint csikorgattam álmomban a fogaimat. Valószínűleg nem a kellemes, nyálkicsordulós álom lehetett, hanem valami hardcore, világmegmentő szuperhősös, amiben valami kis mellékszereplő voltam.

Már volt ilyen korábban, de hamar elmúlt reggel, gondoltam most is elszámolok valameddig és utána jó lesz. Bár a valameddig eléggé relatív.

Naszóval hiába számolgattam, osztottam szoroztam, semmi nem történt. Csáknorrisz poénnal élve, hiába számoltam volna el akár kétszer is a végtelenig, semmi nem történt volna. Jut eszembe régebben kérdezte gyerkőc, hogy hány szám van a nulla és a végtelen között. Azóta is büszke vagyok a válaszomra: Az összes, kisfiam! Az összes!

Naszóval nem múlt, segítség kellett. Jött is a felmentő sereg, régi cimborám a pattintós kis tálcás tartóból, ő Mr. Cataflam. A cataflamot szeretem. Olyan nagyon jó fej. Nem kérdezi, hogy miért és hogyan fáj, nem basz le, hogy már megint bent hagytad az ajtónyílásban az újadat és rácsuktad az ajtót te hülye, nem lelkizik, nem hisztizik és nincs kiakadva, csak teszi a dolgát. Tompít.

El is vitte szépen a fájdalmat, a nap újra kisütött, izzott a 35 fokos kemence, és vígan mehettünk bográcsozni. Nem is volt semmi gond leszámítva az eszméletlen sok szúnyogot. Ilyet még nem láttam, kora délután szikrázó napsütésben hordák zsongtak a kertben. Hiába szívtam az egyik cigit a másik után, hogy háhá sejt szinten pusztítalak el titeket ti nyomorultak a cigaretta füsttel, ezek rá se csesztek, csak jöttek a kis szemét szívókájukkal és tüfködték bele habtestembe.

Na mindegy túléltük, szuper, fogytam is fél kilót a vérveszteség miatt, már mehetek a strandra vagizni, de jött a másnap. Másnak arra keltem reggel, hogy ki akarom tépni az összes fogamat, mert mindegyik fáj mint a rohadás. Van az a fájdalom, amikor cél nélkül kóvájogsz otthon, és keresed azt a helyzetet, amikor éppen nem fáj, és kiélvezed a fájdalommentes 5 másodperc teljes tartamát. Aztán folytatod a kóvájgást. Ez a fogzombi állapot, igazából tényleg csak egy fejlövés segít.

Mivel egyik fogam sem fájt sem kocogtatásra, sem érintésre, sem kaparásra, csak arra tudtam gyanakodni, hogy frankón megfázott a kis pofikám, és a kilépő idegek jól begyulladtak, ami tud ilyen fájdalmat generálni. Nagyon tud. Ezzel a tudattal, és cataflam baráttal kihúztam a következő hétvégéig. Utána kénytelen voltam fogorvoshoz menni.

A fogorvos nálam olyan mint a repülés. Nem tudom miért, de rettegek. Talán azért mert az agyam közelében matatnak,  vagy azért mert nem látom, vagy azért mert csak, és a rettegés már csak ilyen, nincs rá magyarázat.

De összeszedtem minden bátorságom és beültem a székbe. A beülést úgy kell elképzelni, mint amikor a főhős egy hét sivatagi koslatás után, víz nélkül betér egy bárba, és ott jól elverik, de még van benne annyi tartás, hogy felmászik a bárszékre. Na ehhez hasonlított az én beülésem is, úgyhogy ha nem akciófilmes hasonlattal élek, akkor inkább a nesönöldzseografik műsorában a lárva megmássza a levelet, de még a levéltetűnek is ad időt, hogy arrább menjenek. Miután a fogorvos kivárta a műsoromat bekukkantott. Illetve nem bekukkantott, hanem egy petrencés rudat vett elő és azzal indult a szám felé, már akartam kérdezni, hogy melyik út vezet Budára, de inkább minden testnyílásomat összezárva megakadályoztam bármiféle behatolást. Ott kérem sehol semmi se be, se ki. Maga voltam a feszület. Már nem az, hanem inkább a görcs.

Miután megkértem az orvost, hogy minden, de tényleg minden mozdulatot kommentáljon, mintha egy 3 éves gyereknek mesélné, aki a méhmagzat értelmi színvonalán van, akkor hagytam, hogy a mint kiderült kis kotorászó fémdarabbal megvalósítsa a célszerszám funkcióját és életcélját: kotorászott.

Viszont hiába ütögette bármelyik fogamat, hiába mozgatta, semmi reakció nem volt, úgyhogy röntgen. Az nem fájna, de ezt is megoldottam, egy hős vagyok. Amikor panoráma röntgent készítenek rólad, be kell állni egy gép alá, és egy feléd merő valamit kell bekapnod, illetve ráharapnod. Nem kell húzogatni, csak ráharapni. Leharapni sem kell, csak ráharapni. De még itt is bennem volt a drukk, hogy ugyebár ezzel még vissza kell mennem magához a fogorvoshoz. Mint amikor egy horrorfilmben a szadista főgonosz éppen megszabadul a szereplő, aki éppen már kezdte volna darabolni a vasárnapi ebédhez de csak úgy módjával, hogy még pár hétig életben tartson, és mindig csak akkora darabkát vág le rólad, hogy friss legyen a hús, és már ott van a főhős a nemzeti gárdánál, akik éppen végső csapás mérnének a főgonosz teljes bázisára, akkor szembesül vele, hogy hoppácska, ide még vissza kell menni egyedül, és bizony be kell még ülni abba a verembe…

Remélem kezditek érezni a fogorvosi rettegésemet.

Naszóval ott van a pöcök amire rá kell harapni, de mivel kapkodtam és izgultam úgy haraptam rá, hogy nem nyitottam ki rendesen a számat, és a metszőfogaimat úgy bevágtam, hogy a könny is kicsordult a szememből. A kezelő elintézte egy „nem kell kapkodni” útmutatással, én meg a fájdalomtól lüktető metszőfogaimmal haraptam a kis pöcköt. Na gondoltam fasza lesz, ha így röntgeneznek, akkor a felvétel alapján azonnal kikapják a metszőfogaimat, és már költöttem a magyarázkodást, hogy az miért lesz olyan a felvételen amilyen, hogy az csak egy hirtelen baleset eredménye, nem az a fájdalmam kiváltója, azt nem kell kitépni azonnal.

Naszóval ráharaptam, és mondta az ember, hogy nyugodjak meg, és ne mozogjak. Igen, itt jön rögtön a kérdés, amivel el is baszod az egészet, mert a kérdés feltevéshez először ki kell köpnöd a kis pöcköt és az egész beállítást elbaszod, miszerint: mostantól? Igen, hangzik az immár igencsak lekezelő és lenéző válasz, de te érzed, hogy most nincs helye hepciáskodni, te cseszted el, és csak időt akartál nyerni.

Felvétel elkészül, pénztárban csenget, email elküldve fogorvosnak. Indulás vissza, na majd jól kiderül, hogy nem fogászati a probléma, hanem valami teljesen banális kis vírusocska vagy hasonló, és két C-vitamin és elmúlik. Persze ilyenkor az ember elfelejti teljesen azt, hogy már egy hete szenved, úgyhogy a két béna C-vitamin nem lesz elég, de a remény felülírja a tényeket.

Fogorvos közli, hogy nem lát semmit. Yesssssss! Viszont a bölcsességfognál valami gyanús, árnyék van, és nem bújt ki az egyik teljesen, az íny alatt bármi lehet. Nebassz! De ez nem biztos. Yessssss! Viszont mutassam meg egy szájsebésznek is, ők inkább foglalkoznak bölcsességfogakkal.

Nakérem két yesss és két nebassz helyett két yesss és egy nebassz született, mivel a szájsebészes részt elengedtem, mint esélytelen tényezőt. Hiába riogatnak azzal, hogy a most felfedezett halálcsillag duplakettő aszteroida egy a húszmilliárhoz eséllyel eltalálja a földet, ez nem az a kategória ami miatt aggódni kellene, tehát a szájsebész és az általa felfedezendő valós probléma sem lehet igazán esélyes.

Boldogan csörtettem haza, hogy nincs fogászati beavatkozás, a fekete lovag nem győzött, megmenekültem, de a fájás megmaradt. Fültőből induló, végig az álkapcson, egészen a metszőfogakig. Azokig, amiket a röntgennél majdnem saját magam vertem ki. EZ így még mindig nem jó.

Másnap elhúztam háziorvoshoz, mégiscsak látott már sok ilyet biztosan. Vizsgálat, semmi. Elküld ideggyógyászhoz. Fasza, na majd ő megtalálja a kilépő ideget, felír valami frankó kis kenőcsöt vagy tablettát és másnapra minden panasz elmúlik. Mondom a remény teljesen átírja a tényeket, az ember meghülyül. Én nem, mert már nincs hova. Ideggyógyász sem lát semmit. Tapogat, mozgat, ütöget, semmi. Elküld gégészetre, másnap van rendelés. Huh ez sem olyan vészes, biztos fülem be van gyulladva, de majd kapok valami kis cseppet, vagy benyomnak valami gyógyszeres gézt és másnapra minden rendben lesz, mehetek vissza a balettbe ugrálni.

Időközben barátunk felírt antibiotikumot, mert ha ennyire fáj, akkor valami gyulladás lesz, és ha napi 4 cataflam nem oldja meg, akkor más is kell. Rögtön elkezdtem. Hoppácska, másnap reggel nuku fájdalom. Óóóó kérem, madárhangon csicseregtem, szálltam a lakásban mint méripoppinsz és varázsoltam, micsoda felszabadultság, nincs fájás. Ja. Amíg nem ittam egy pohár vizet. Amint hátra ért a víz a torkom felé, azonnal bevillant gyerekkorom minden elfelejtett traumája és összesűrűsödött egy ősrobbanásban. Gégész nem kerülhető meg, cataflam gyere gyorsan ments meg.

Gégészhez úgy jutottam el, hogy már leszedáltam magam kis bogyókkal, nem is fájt nagyon már, tudod itt jön a remény, hogy talán el is múlt az egész. Gégész nézeget, fülembe rak egy műanyag, kiharapott végű fagyistölcsért és azon kukkol, nem lát semmit. Mondjuk azon a kis szaron én sem látnék semmit, kicsit olyan, mintha a szemellenzős lótól kérdeznénk, hogy milyen színű az autó ami mellette van éppen.

Nade mije van a gégésznek? Igen, eltaláltad, petrencés rúdja van neki is. Szép hatalmas,fénylő, és kibaszottul fenyegető. Neki olyanja van, aminek nem éles a vége mint a fogorvosnak, nincs rajta egy hattori hanzó penge a végén, amivel ha megnyikkansz azonnal levágja a fejedet egy mozdulattal, hogy csak egy nap múlva veszed észre, amikor lecsúszik a nyakadról, hanem olyanja van, aminek a végén egy aknakereső tányér van. Egy kicsi de baromira fenyegető tányér. Olyan tányér, amire ha ránézel, akkor azonnal látod, hogy te vagy a rosszabbik oldalán, és aki ilyet a kezében tart, annak mindent megteszel, aláírsz, bármi.

Ezzel a fegyverrel a gégész elkezdett belenyúkálni a bölcsességfogam felét fedő ígyréteg alá, és azt emelgette. Ez mondjuk nem fájt, így ezt kiváló önuralommal tűrtem, meghát mégsem fogorvosról van szó. Nade amikor a fog mögé tudott nyúlni, akkor jelezte, hogy ott bizony szuvas. Igen, ekkor már én is jeleztem, hogy szuvas, illetve gondoltam, mert úgy fájt majd összepisiltem magam ott helyben. Megtaláltuk a probléma forrását. De ez nem volt elég, jó szakember lévén, az empirikus bizonyíthatóság igényességével még vagy kétszer ráment és belevájt a szuvas részbe, és közben elégedetten mondogatta (inkább saját magának), hogy igen, ez szuvas, ezzel kell kezdeni valamit. Gondoltam a szememmel is kell majd kezdeni valamit, mert annyit könnyezett ekkorra, hogy a teljes évi könnytermelésemet is elhasználtam.

A lényeg, hogy majdnem összecsináltam magam annyira fájt, de persze örültem is egyben, hogy a doki ennyire élvezi a felismerés gyönyörét.

Miután szabadultam el kellett kezdeni keresni valakit, aki nem csak tapogatja és kivájkálja, hanem ki is szedi a fogamat. Ajánlottak egy nagyon jó szájsebészt, de ő épp szabin volt, viszont pont a házunkban lakik Péter, aki szintén szájsebész.

Korábban is gondoltam rá, csak Péter olyan magas srác, jó erőben lévő, és próbáltam inkább olyan gésa típusú orvost keresni (gondolni) magamnak, akinek nincs meg az a fölénye, hogy úgy érezzem magam a fogorvosi székben, mint a malac a vágóhídon (a testi hasonlóságok ellenére).

Egyeztettünk időpontot, ajánlották is mások, és megbeszéltük, hogy mikor megyek. Előre szóltam, hogy rettegek, mert bántani fog, de mondta, hogy nem fogok érezni semmit. Persze csak a szurit a hatalmas 2 centi átmérőjű tűvel, meg másnap annak a helyét, de mondta, hogy nem kell beszarni, a szurit sem fogom érezni. Mert leütsz, vagy mit teszel velem? Egyébként ez az a tipikus orvosi kifejezés, amit az emberek cirka 100%-a nem hisz el egyáltalán: nyugi, nem fog fájni. Na ja, neked lehet, hogy nem, nade nekem?

A D-day eléggé szarul telt, számolgattam az életemből visszalévő időt, bátorítottam magam eredménytelenül, szenvedtem, forgolódtam, és úgy általában sokkal haszontalanabb voltam mint egyébként.

Igazából a cataflam miatt nem is fájt annyira, ezért többször eszembe jutott, hogy mi van ha csak vaklárma az egész, és inkább le kellene mondani az egészet.  Még olyan ötletem is volt (zseniális!), hogy magammal viszem pici lányomat, és ha ő ott van, akkor előtte nem merek majd beszarva lenni, tehát könnyebben vészelem át a megkínzásomat. És még figyelemelterelésnek is jó, mert arra kell koncentrálnom, hogy ne rohangáljon és borítson fel mindent, és Péter a fogam helyett ne a nyelvemet vagy a gégémet tépje ki miközben szaltózik a lányom által kiöntendő mindenféle folyadékon és a fogóval a kezében csak lágy nyaki részeimen tud kapaszkodót keresni magának. Nem jó terv ez, nagyon nem.

Aztán eljött az idő, el kell indulni. Kocsiba vágtam magam és uccu mentem a megadott címre. Ott kijött egy marha magas műtőruhás fószer szájmaszkban. Ekkor gondoltam sarkon fordulok, mert nem szervátültetésre jöttem donorként, és még szeretnék élni egy kicsit, de lehúzta a maszkot és köszönt, és ekkor rájöttem, hogy sajnos nem tévesztettem el a házszámot és az ajtót, jó helyen járok, kurvára nem fog elmaradni a beavatkozás…

Bent kellemes zene, jó hangulat, viszont fogorvosi szék. Nem ágy, nem cseszterfild fotel, hanem a szigorú és veszélyes fogorvosi szék. Természetesen minden kellemet és jó érzést szétcseszett azonnal a berendezés látványa, a fogorvos/szájsebész akciószobája is tele van azokkal a szerszámokkal, amikről azonnal tudod, hogy ellened készültek, valami beteg elme találta ki előre jelezvén, hogy eccsém itt neked most nagyon kényelmetlen dolgod lesz. Gondolom az összes orvosi műszer márkája a ha-ha-ha, már csak ez a pár szavacska hiányzott az összképhez és a Resident Evil élményvilága már teljes is lett volna.

Miközben kedvesen cseverészett velem Péter és nézegette a röntgent, többször eszembe jutott, sőt mondtam is neki, hogy mi lenne, ha most egyszerűen csak felállnék és elmennék a picsába, és hagyjuk az egészet, nem is olyan fontos, valahogy megleszek, majd a másik oldalon eszek életem végéig, de megegyeztünk, hogy nem lehetek ilyen beszari. De igen, lehetek, csak ha már ott vagyok akkor ez most végre lesz hajtva, itt nincs mese, mint mondok majd otthon, hogy miért van meg még mindig a fogam a számban…

Miközben teljesen leizzadtam, és több évet öregedtem a rettegésben, jelezte, hogy jön a szuri. Baszki ez nagyon nem jó dolog, emlékeztem egy régi régi injekcióra, ami rohadtul fájt, de nem túl sokáig, ki kell bírni, önérzete is van az embernek akkor is ha az már ténylegesen egyáltalán nincs a fogorvosi székben. Mialatt ezen gondolkodtam, kimászott a számból. WTF?- kérdeztem franciásan. Benyomta az első adagot. De baszki nem éreztem. Erre kihúzta magát, még nagyobb lett vagy 40 cm-el, és csak ennyit közölt: – Mondtam.

Húbaszki  legközelebb is ide jövök akkor is ha nem fáj semmim, mert ilyen nincs, hogy úgy kapjak pont a pofikámba egy oltást, hogy magát a szúrást sem érzem, ezt meg kell csinálni többször! Ilyen nincs! Aztán kiderült ám a turpisság. Péter nem sima műanyag fecsit használ, hanem valami fém henger cuccot, amibe patronként lehet berakni a jóságot, és arra lehet rárakni a tűt. Nade ez a tű nem az a tű, amit eddig láttam! Ez a tű kb olyan mint a hajszálam. Iszonyat vékony. És ezért kell a fém henger, mert az bír el akkora nyomást, ami ahhoz kell, hogy azon a kis vékony tűn kijöjjön a cucc bele az inyedbe. És ehhez kell a megtermett méret, mert ezt a hengert (ami olyan nincs egy vasfecskendő) nyomni is kell ám izomból, hogy meglegyen a nyomás. Mutatta a kezét miután beadta a kb 8dik szúrást, szép lila karima lett a hüvelyken a nyomás miatt. Jaja jó sok szuri kellett (egy fecsi kb 3-4 szúrás) mert gyulladásban voltam a beszaráson túl, így mondta is Péter, hogy ne csodálkozzak, ha hajnali kettőkor felkelek és még mindig nem érzem az arcomat egyáltalán.

Miután leteszteltük, hogy akár a teljes álkapcsomat is kiveheti, azt sem értem, elővett egy petrencés rudat. Állj baszki nehogymár neked is ilyened van, épp ilyen szarral kínoztak meg nemrég, ne szivasson már mindenki, hogy ugyanazzal az eszközzel kínoznak meg mindenhol. Megmutatta, hogy mi ez az eszköz, és igen, számomra ugyanolyan volt mint a gégész turkálós baromifájós cucca, de mondta, hogy ez csak arra kell, hogy az inyemet hátranyomkodja a fogam hátuljáról, hogy hozzáférjen a foghoz. Jakérem akkor ez csak olyasmi lesz, mint amikor a feltűrődött abroszt lesimítjuk! Persze. Olyan.

Igazából csak éreztem, hogy teljes testtel nekifekszik ennek a nyomkodó acélcsöknek, már láttam is magam előtt, hogy a lába is elkapar (kvázi driftel a fogorvos), és nyomkodta, töfködte az inyemet le a fogam hátsó részéről. Mindebből nem éreztem semmit, viszont látható volt a belefeccolt munka. Ekkor leállítottam kézfelemeléssel az egészet.

Egy. A fogorvosnál a legszarabb a kommunikáció. Ha az újad körmét vágják le, és valami nem stimmel, akkor tudsz szólni, hogy figyuka kicsit balra, mert ott érzékenyebb, vagy kicsit jobbra mert az már a másik kezem, vagy bármi nyűgöd van, azt azonnal, hangosan, és vérmérséklet szerint artikuláltan tudod jelezni. A fogorvosnál nem. Felejtsd el. Itt bármit akarsz mondani, valamiféle előemberi, vagy még a majomidőből fennmaradt öhö öhö ühü ühü és hasonló kifejezéseket tudsz használni, mivel egy fél ember és az ő irdatlanul kegyetlen és gonosz szerszámai elfoglalják a szád jelentős részét.

Mikor összeszedte a cumóját, összecsomagolt, és végre kijött a számból, akkor jeleztem alapvető problémámat. Mindenki, aki már használt csavarhúzót olyan csavaron, ami kicsit szorul, biztos megesett már vele, hogy a csavarhúzó szépen megugrik, ki a csavarfejből és elszabadul. Ha rossz helyen van a másik kezed, akkor lesz egy kukucska lyuk rajta, te pedig vinnyogsz és fetrengsz a fájdalomtól, és ha pasi is vagy, akkor onnantól számított több hétig hadirokkant státuszban tetszeleghetsz otthon.

Tehát miközben nyomta az ínyemet, láttam magam előtt, hogy megszúszik az a nyomorult véső, és az addig kifejtett száz kilós nyomóerő azonnal a torkomnak feszül belülröl és a kis mandulám azonnal megadva magát szétpukkan és szabad utat ad a nyakam felé, ahol legfeljebb a gerincem csontja állítja meg a pengét, ami viszont késő, mert természetesen olyan sérülések keletkeznek, hogy lebénulok nyaktól felfelé. Egy nyamvadt fog miatt tolószék. Megéri? Nem.

Mikor ezt közöltem, nagyon korrekten és véglegesen megnyugtatott, ugyanis az alábbiak szerint részletesen elmagyarázta a folyamatot az következők szerint: „nem csúszik meg”. Ha te mondod!

A kiszolgáltatott helyzetemből eredően még átfutott a fejemben a menekülés gondolata, de hirtelen végzett, és egy nagyon ronda fogót vett elő. Olyan görbített fogorvosi fogó, amivel egy mozdulattal a gyomromat is kikaphatta volna azonnal. Ezzel hamar kikapta a fenébe a fogat, de egy kis része benne maradt. Jajj, hallottam már ilyen sztorikat, ilyenkor jön a műtét, a koponya felnyitásával hátulról történő behatolás, azonban egy piszkavassal két mozdulattal kihalászta. VÉGE! Uuuuuu!

Mikor kiderült, hogy vége, azonnal visszajött a bátorságom, sőt megduplázódott, és azon gondolkodtam, hogy egy ilyen kis semmisségtől hogyan lehet valaki betojva, miféle emberek vannak, félni a fogorvostól? Gyáva népség! Hehe.

Szóval ilyen szuperbátran, és szuperlazán megkaptam az útravaló tanácsokat, kaptam egy szuperpuha fogkefét, hogy azzal kapargassam a fogam helyét, és megkérdezte, hogy ugye nem dohányzok. Hogyafenébe ne dohányoznék, megyek is, idáig arra vártam, hogy mikor jutok ki az utcára és jutalomból azonnal rágyújtok feldolgozva közben a saját magam elöl is eltitkolt feszültséget.

Hát akkor most 3 napig nem szabad rágyújtani, mert a gyógyulást hátrányosan befolyásolja. Most szopatsz? Ez ugye vicc? Ezt most kell mondani? Sejtettem, hogy lesz valami csapda, nem lehet csak úgy megmenekülni, hogy ne is emlékezz a dolgokra. Ez a rész tényleg szívás.

De mivel egy fantasztikus híró vagyok, kibírtam, és mikor hazaértem, már sejtettem, hogy basszus nemsokára el fog múlni az érzéstelenítő, és akkor jön a fájdalom, az állkapocscsont széttrancsírozásából eredő csontból jövő elkerülhetetlen fájdalom. Választhattam, hogy gyógyszer, vagy valami pia. A gyógyszer elmúlik, az alkohol elaltat. Whisky volt otthon. Mivel nem iszom, és nem is bírom a piát, 3 nagy pohár pia teljesen kiütött, szépen alukáltam este azon további félelmemben, hogy na majd reggel, na majd akkor legyilkol a fájdalom, nem lehet úgy felébredni, hogy már bepiáltam és nem érzek semmit.

Reggel azonban a legnagyobb meglepetésemre semmi, de semmi fájdalom nem volt. Egyáltalán nem értettem, de semmi. Se a beavatkozás, se a sok szuri helye. Semmi. Basszus tényleg profi a srác, úgy megcsinált, hogy abban hiba nincs. A nap azonnal kisütött, a madarak csak nekem csicseregtek, kinőtt a hajam, lefogytam, ilyenek. Szuper! Nade.

Elkezdtem érezni, hogy az a fogfájás, amit ez a mostani eddig teljesen elnyomott, most szépen érezhető… Asszem lesz egy újabb utam vissza a székbe. Igen, jól gondolod, a tegnapi szuperbátorság megfeleződött, aztán megint megfeleződött, harmadolódott, majd teljesen el is tűnt… Kezdődik minden előröl….