A nagy életigazságok…

A nagy életigazságok…

Van ez a koeó/Coelho bácsi, akinek a könyvét sokan kedvelik, olvassák. Meg van a magyar lány hasonló stílusban. Bocsi, nem tudom mi a neve. Szerintem olcsó életigazságok gyűjteménye az egész, de mivel irigy vagyok nagyon, és plagizálni akarok (illetve csak törzsanyagot gyűjtök), a módszert szépen lenyúlom és én is megosztok a nagyérdeművel egy-két hatalmas életigazságot.

Kedves Olvasó! A következő megfigyelésen alapuló tapasztalatok sok éves küszködés és élés (ez de szép szó!) következményeként jutottak el a felismerés küszöbéig. Ott illedelmesen bekopogtak, majd amikor elhajtottam őket, visszajöttek. Namost megosztom, mert Nektek is tudnotok kell, ilyen hatalmas életigazságok nélkül nem lehet élni.

Bár igazából azt sem értem, hogy az emberiség hogyan tudott idáig egyáltalán létezni, hiszen ezidáig nem osztottam meg az életigazságokat, amelyek mint a levegő a marslakónak, olyan fontos és szükséges.

Az viszont baj, hogy azt sem tudom hogyan kezdjek hozzá. Állítólag ez egy szösszenet, könyv, pamflett, vagy hasonló megírásánál kicsi hátránynak számít. Kicsit olyan, mintha valaki focizni akarna, de nincsen szíve, és így vérkeringése. Az egy dolog, hogy ezen hiányosság nem egyeztethető össze az élettel, azonban eléggé nehézkes így focizni. Nakérem ekkora hatalmas bajban vagyok, mivel tényleg nem tudom, hogy hogyan kell belekezdeni egy, a megjelenése napján beszcellerré váló eposzba. Viszont van annyi bőr az arcomon, hogy ez mind ne érdekeljen, szóval az okosságokat csak úgy hetykén és flegmán odavetem, tulajdonképpen új műfajt teremtek. Majd kitalálom a nevét is egyszer, addig is kopirájt, meg szerzői jogok, szóval csak óvatosan a felhasználással.

Van hogy az ember világosságra vágyik. Van hogy lelki, van hogy fizikai.

Don-huán-de-máccso Luciela Szantodomingo Londonpárizs Túróstészta Rikárdó Dárling elhatározta, hogy meglátogatja élete szerelmét Icu-t. Rikárdódárling felkelt és megtörölte habzó szemét, ami még mindig köpülte a csipát nem észlelvén, hogy már nem tentikézik a gazda, felkelt elmélkedni az éjszaka közepén. Csak a hold tündökölt az égen fent azzal a kis pufók kedves albínó orcájával, azonban a nagy viharfelhők teljesen eltakarták, tehát idelent töksötét volt.

Rikárdódárling félt a sötétben, de örült is, mert nem volt mellette kedvese Icu. Icu szétröhögte volna magát dárlingon, ha rájön, hogy ilyen kis mitugrálsz betoji csávó, aki fél a sötétben. Rikárdó érezte, hogy valamire szüksége van, valami többletre, ami megkülönbözteti eddigi nyamvadt kis életét az elkövetkező ugyancsak nyamvadt kis életétől, ami viszont már egy többletes nyamvadt kis élet lesz. Ez a gondolat nagyon fellelkesítette. Felült. Aztán visszafeküdt. És a nagy gondolkodásban elfáradva elaludt. Aztán megint felriadt. Ejnye még mindig ott motoszkál a fejében a kis pekmen és nyakam-nyakam zabálja azon idegi impulzusokat amik azt ordítják, hogy “kuss legyen már aludni akarok!”. Merthogy a gondolkodás ott belül igencsak nagy zajjal jár. Te nem hallod, mert már hozzászoktál, így születtél, a szomszédod meg a koponyád hangszigetelése miatt. Ki van ez találva ám.

Rikárdó tehát megintcsak éber volt és pislogott bele a nagyvilágba. Persze csak elképzelés, és művészi, írói túlzás ez, mert mint korábban már tisztáztuk….. Igen, jól mondod kedves olvasó: töksötét volt.

De hallgacsak! Mi volt ez a sötét kacaj? Ja semmi. Rikárdo megnyugodott. És ekkor, ebben a pillanatban, nem később, vagy korábban úgy pár perccel, hanem éppen ekkor megszületett az elhatározás.

Rikárdó eldöntötte, hogy felkattintja a villanyt. Micsoda gondolat, micsoda zseniális elmélkedés végeredménye ezen elhatározás! Rikárdó saját maga is meglepődött. De minekután egyet gondolt, a gondolatkisfiú húzta magával a gondolatkislányt és annak anyukáját és az egész rokonságot, szóval Rikárdó többet is gondolt. Hol kicsit gondolt, hol nagyot. Volt egy általános gondolata is, de azt el is felejtette, így én sem tudok arról beszámolni.

Észrevette, és morfondírozás által rájött arra például, hogy van a falon a villanykapcsoló. Ez még nem a gondolat, hanem egy apriori (google), amiből következtetéseket von majd le. Szóval van a kapcsoló. Ez a kapcsoló azonban nem a véletlen műve! Ezt emberi tervezés eredménye. És a helye sem olyan, hogy jött a villanyász és egy pemzlit bemártott festékbe és össze vissza hadonászott, hogy ahol a legnagyobb paca esik a falon oda márpedig ő berak egy kapcsolót. Nem bizony. A helye is tudatos tervezés eredménye, hogy a kis kezecskéddel oda tudjál nyúlni akár még kényelmesen is. Ez nem véletlen, ebben valami ördöngös tudatosság rejlik, és erre Rikárdó jött rá először a világon.

A sok sok gondolat végül elhatározást szült. Az elhatározást pedig tett. Rikárdó mostantól senki kedvéért nem fog félni a sötétben, élete megváltozik gyökeresen, új munkahelyet keres, dobja Icu-t és összejön a sarki kisboltos lányával, és nem lesz többet sötétség, minden este égni fog a villany! Úgy is lehet aludni, hozzászokás kérdése az egész.

És Rikárdó felállt az ágyból, és óvatosan, tapogatózva elindult a villanykapcsoló felé. Mikor odaért a számára már szinte érzéki formákkal bíró műtárgyhoz, megsimogatta, valami kedveset szerelmeset súgott a csillagcsavaroknak, és simogatva, kényeztetve a kezét a billentyűhöz érintette. Ott elidőzött egy kicsit, a pillanatot ki akarta élvezni, hogy mindjárt megtörténik az, ami az életét ilyen radikálisan és pozitívan megváltoztatja. Majd egy határozott de nem túl erős mozdulattal felkattintotta a kapcsolót.

Az a mennyei világosság, az a kedves, az arcát melengető fényáradat, az a bódult örömódák mögöttes sugara, a délutáni édesség utolsó falatjának hagyott legfinomabb, leghabosabb része, amit várt, na az elmaradt. Nem történt semmi. Aztán eszébe jutott, hogy már délután se ment se a tv, se a kenyérpirító. És az is eszébe jutott, hogy már régóta hánykolódik a konyhaasztalon az a villanyszámla… Basszus, gondolta magában. Na majd holnap! Az elhatározás nem múlik, csak az hely és az idő! Visszaindult az ágya felé, hogy ezt az utolsó éjszakát még végigrettegje. Majd megbotlott a szőnyeg sarkában (amiről még nem volt ideje elmélkedni, hogy ki kellene cserélni, mert már felkunkorodott a széle és eléggé veszélyes lehet, mivel ha figyeltél csak a villanykapcsolóig jutottunk el ugye a történetben), elesett, beverte a fejét az ágy sarkába (erről is elmélkednie kellett volna dehát nem volt még rá idő), és összeesett. A fejéből a vér is csordogált, de mivel hatalmas nagy hatásvadász történet íródik itt éppen, jól nem árulom el, hogy csak elájult, meghalt, lebénult, vagy mi a fene történt vele.

Rikárdó emléke arra hívja fel figyelmünket, hogy ha sötét van és elhatározod magad, és felkapcsolod a villanyt, akkor nagyobb esélyed van arra, hogy világosságban létezz tovább, mintha nem tennéd meg, vagy az elhatározást nem követné tett. Az elhatározás ha megszületett, ne halasszad megvalósítását, mert talán nem lesz rá többször olyan lehetőséged, mint akkor volt amikor éppen elhalasztottad. Így persze viszonyítási alapod sincs, de az egy másik bölcselkedés tárgya lesz.

Ja és persze a villanyszámlát se feledd befizetni…

Mindjárt sírok… hüpp…

K