Hangszóróépítés (vagy hangfalépítés) egy hétvége alatt III. rész

III. rész

(ami feltételezi, hogy volt már első és második rész is)

Tessék örülni, itt jön a folytatás.

A facsapolóval olyan jó munkát lehetett végezni, hogy az illesztéseknél vagy nulla (!) vagy maximum fél milliméter eltérések voltak. Mátyás leszervezte nekem, hogy elvihetjük egy barátjához fényeztetni a hangfalat. Ó ja, a fényezés.

Még az összerakás előtt kérdeztem gyerkőcöt, hogy mi lesz a “felületkezelés”, javasoltam a tapétázást (öntapadós), mert baromi jó mintájúak léteznek. Tényleg mindenféle van, a béna hellokittitől kezdve az undorítón át a hányingerkeltőn keresztül a kellemesig. Meg van sztárvársz és betmen meg ilyenek. Mondta festeni kell. Ááááá gyerkőc ehhez nem értesz, nem jó a festés, tapéta kell ide, egyszerű, gyors, megcsináljuk. Jól van? Ugye tetszik a tapéta? Jóváhagyhatod, ennyit még beleszólhatsz. Jóváhagyta. A festést. Pedig 1-2 órát azzal is elcsesztem, hogy a neten tapétákat keressek és mutassak neki. És a vicc, hogy egy csomóra rábökte, hogy igen, ez tetszik, ez és ez jó lesz. Nem lett.

Szóval festés, de mivel MDF az alapanyag és szépen szeretnénk, nem ecsetes festés, hanem fújás, fényezés. Az a baj ugyanis az ecsetes festéssel, hogy teljesen úgy néz ki, mintha ecsettel festették volna. Ezt meg nem hagyhatjuk ugyebár. Pláne ha én csinálnám, akkor a festék tapadása és eldolgozása Dali-s lenne, a motívum pedig erősen kubista. Nem hiszem, hogy túl jó párosítás figyelembe véve azt is, hogy motívum tervezetten nem lenne, csak egy egyszínű máz.

Tehát volt a fényező mint leszervezett résztvevő, aki várt ránk, de mondta Mátyás, hogy ha viszem a barátjához fényezni a cuccot, akkor előtte ILLIK lecsiszolni szépre, mert a fényezésben igazából a csiszolás, polírozás a szívás. Persze, semmi gond! Ha már ennyit meg tudtunk csinálni, akkor mit árthat egy kis fényezés!? Előre elmondom, hogy egy napi tényleges szenvedést és egy kis tenyérdarabkát. Ezt árthat. Megnyugodhat mindenki, kérlek ne kezdjetek adományokat gyűjteni, nincs nagy baj, nem az én tenyerem, hanem gyereké…

Vettem három fajta (féle?) csiszolópapírt, 80-ast, 240-est és 600-ast. Tudni kell, hogy a tenyerem és pufók újjacskáim nem alkalmasak teljesen arra, hogy teljesen egy síkban csiszatoljak, óhatatlanul bekövetkezhet (mert már volt ilyen), hogy a kézi csiszolásom jó esetben egy kicsi de észrevehető mélyedést eredményez, rossz esetben olyan kis párhuzamos huplikat, mint amilyet a kamionok csinálnak a 0-áson csak azért, hogy a kis autód ide-oda dobálódjon, és hogy ne tudjál elaludni. Ha veszel olyan kocsit, mint amekkora a vályú, akkor kormányoznod sem kell, szó szerint visz az út.

Nem tudom mi ez

Éppen ezért elmentünk venni valamit, amivel egyenesen tudunk csiszolni. Nem volt. Bakker már megint gányolni kell? Teljesen másfajta eszközt alakítsunk/használjunk úgy ahogy nekünk kell? Már már azon voltam, hogy veszek valami gagyi egyszer használatos (annyira olcsó -a többihez képest) csiszológépet, amikor megtaláltunk azt ami kell! Egyáltalán nem tudom mi a neve, de természetesen NEM a csiszoló papírok környékén volt… Komolyan, néha olyan egy-egy beszerzés a különböző ilyen csavaros-fúrós-reszelős boltokban (obi, praktiker, baumax/haus stb.) mint amikor a Kolombusz meg a srácok elmentek vizet keresni idegenben. Ó itt egy patak, menjünk feljebb, nézzük honnan ered, ott biztos friss és tiszta a viz! Itt a forrás megvan hurrá, csak éppen víz nincs. Mert hogy az igazából nem a logikus helyéről, hanem a pálmafa tetejéről ered és átlopózik később a mederbe esténként hogy senki ne lássa. Na hasonló az elrendezés és a logika ezekben a boltokban.

Sima liba

Miután megvolt a papír és az eszköz, rámentem a dobozokra először 80-assal. Lenagyoltam, és utána a másik kettővel szép sorban. Fiam is szépen besegített, nem tudom miért, de talán ezt a részét élvezte a legjobban, kivéve azt a részét, amikor a tenyerét is megcsiszolta. Nem, nem tudom hogyan csinálta, de ilyen kis művészlélek, megtalálja a módját mindennek ha nagyon akarja. Felfedező, kísérletező típus. Nakérem fantasztikusan sima lett mindenhol, illesztést egyszerűen nem lehet érezni, ha nagyobb lenne a doboz, akár Curling-ezni is lehetne rajta még szárazon is.

Nagyon jó érzés a saját magad által készített cuccot simogatni, ha tényleg annyira jó lett. Igen, igen, van más is amit talán még ennél is jobb simogatni, de ez az írás nem erről szól, érdeklődés esetén javaslom a harlekim kiadó műveit (van még egyáltalán ilyen?), vagy a redtube oldalt.

Büszkeségünk

Az persze nem elég, hogy az oldalak illesztései simák, a közöttük apró rések sem lehetnek, meglátszana a fényezésen. Szóval glettelni is kell. Erre a célra összegyűjtöttem a csiszolásból eredő faport, amit javasoltak a faragasztóval összekenni és azzal glettelni. Jó ötletnek látszott, de amikor elkezdtem volna, elbizonytalanodtam. A filmeken is mindig mindenki akkor tüsszent baromi nagyot, amikor egy nagy halom por van előtte. Oké az nem fűrészpor, hanem valószínűleg porcukor vagy szodabikarbona, de nem mertem kockáztatni. Meg bevallom semmi kedvem nem volt már ezzel is pepecselni, külön edényt keresgélni, összekenni mindent, magamat, irodát stb. Ja mert persze ezt már az irodában csináltam. Ott van fény, meg meleg.

Szerencsére van Mestertapasz nevű cucc (olyan mint a fogkrém), és azzal szépen eldolgoztam az illesztéseket, száradás után ismételt felcsiszolással. Ha valaki Mestertapaszt használ, számítson a mindent ellepő és beborító finom fehér porra annak csiszolásakor. Nekem nem szólt előre senki. A csiszolást már nem az irodában csináltam, ezért áldom is a bölcs előrelátásomat, nem tett volna jó a laptopnak, nyomtatónak, kertésznek, recepciósnak, stb. ez a por. Ha megvártam volna a havazást, akkor ne lenne gond, ugyanis ilyenkor abszolút terepszínű a cucc.

Nem gondoltam volna, de a csiszolás, glettelés, újra csiszolás nettó legalább 3 órát vett igénybe. HÁRMAT!!! És eszméletlen mennyiségű hófehér, a ruháról le nem törölhető port adott az időmért cserébe. De megvan, az illesztéseknél sincs hiba! Olyan mintha egy darabból öntötték volna ki az egészet. Igen tudom, hogy az MDF-et nem öntik, hanem ragasztják-szeletelik, de csak így tudom érzékeltetni azt a tökéletességet ami létrejött.

Volt már veled is olyan, hogy addig szenvedtél valamivel, hogy már akkor is teljesen tökéletesnek láttad a művedet, ha esetleg más azt mondta rá, hogy kicsit sántít a dolog? Ez most csak úgy eszembe jutott, egyáltalán nem értem mit keres éppen itt ez a gondolat.

Otthon szépen bepróbáltuk a hangszórókat a szépre csiszolt dobozokba, hogy mégis hogy fog kinézni. Ez volt a harmadik próbálás. Próbálni pedig kell! Mindig kell. Azért kell, hogy lássad, hogy lesz valami eredménye a munkádnak, meg ezek azok a pillanatok, amikor le lehet pihenni és mutogatni, hogy nakérem íme a nagy mű, hú mekkora potenciál van benne, micsoda lehetőségek, világhírnév, és ezt mind te csináltad. Igazából saját magadnak is jót teszel vele, mert legalább látod mindig és visszajelzést kapsz vizuálisan is, hogy amit csinálsz, annak egyszer lesz eredménye, sőt egyre közelebb kerülsz hozzá, szóval még ne add fel. Még ne.

Nekem tetszik

Aztán még arra is jó, hogy hogy az ilyen teszteknél kicsit leadj az elképzelésből Tudod, hogy mennyit melóztál, és így azt is, hogy még mennyi van előtted, tehát próbálsz egyszerűsíteni, Occam borotváját játszani, hogy áááá az meg az nem is kell, jó lesz az a másik, 10-ed annyi időráfordítást igénylő módon is Büszkeségem kikezdhetetlen és hibátlan páncélja most az, hogy mindez ebben a projektben nem történt meg, ragaszkodtunk az eredeti elképzeléshez.

És mi van a színekkel, azaz milyen színű legyen a doboz? Gyerkőc dönt, tehát kitalálta, hogy az eleje-oldala legyen vörösbor színű, a hátlapja meg fekete. Ok semmi gond, ki is választottuk a színeket in real. Természetesen ez az elképzelés megváltozott, és mire a fényezőhöz értünk, az lett a kikristályosodott elképzelés, hogy az eleje-oldala fényes fehér, a hátlap pedig ferraripiros legyen.

A fényező egy haláli kedves srác (nevezzük az egyszerűség kedvéért a továbbiakban pl, fényezőnek), de megpróbálta rábeszélni fiamat, hogy legyen fólia a bevonat, mert azzal gyönyörűen lehet dolgozni, szép lesz, jó lesz. Nem. Festék kell! De hát miért, itt van ez a frankó karbon fólia, baromi jól néz majd ki, űrkorszak, ember a holdon, nasa, stb, stb. Nem. De hát miért?
Na és itt jött a gyerkőc hangfal építéssel kapcsolatos ars poeticaja:

“Mert a fóliázáson nem látszik, hogy ember csinálta…“

Mindenkit meggyőzött, fényezve lesz.

Mivel a szakemberek mindig tévedésben vannak a saját szakmájuk vonatkozó mértékeivel, illetve a fogyasztó kérésével (pl. nem született még meg az a fodrász, aki tudja, hogy mennyi az egy-két centi, és ilyen kérésnél nem legalább 4-5 centit vág le), ezért annak érdekében, hogy tényleg az elképzelésünk legyen megvalósítva és ne legyen véletlenül félreértés, szereztem egy kedves ügyfelemtől színmintát (igaz, ponyva, de szép fényes színek vannak benne) és elvittük a fényezőhöz, hogy na akkor ilyet szeretnénk.

Egyébként Ti már találkoztatok olyan fodrásszal, aki tisztában lett volna a centiméter és a deciméter, esetleg a milliméter közötti különbségekkel? Most, hogy egyre kevesebb a hajam, nem nagyon érdekel, de eddig baromira ki voltam akadva, volt már, hogy vonalzót akartam vinni magammal. Bezzeg ha én csinálnék ilyet… Valaki követel pl 100 egységet valakitől, én meg érvényesítenék 10-et. Hoppá, bocsika, így sikerült, jajj az a fránya kis nulla,ugyankérem mi ez a kicsinyeskedés, ne is foglalkozzunk vele, igyunk  inkább valamit, egy nullácska ide vagy oda nem mindegy? De ugye jó lesz így is ugye? Neeeem? Nem sokáig csinálhatnám amit csinálok.

Visszakanyarodva (egyébként már többször előfordult miattad kedves olvasó, hogy a tárgytól teljesen eltértem, többet ne forduljon elő, fegyelmezd magad!), a fényezőnek annyira megtetszett a gyerkőcöm határozottsága és személyisége, hogy megengedte, hogy a gyerkőc is festegessen a hangfalra, valamint közölte, hogy anyagárban megcsinálja, a munkadíj pedig ajándék a fiamnak. Igen, léteznek még ilyen emberek. Oké nem azonnali a munka, de egy ilyen ajánlatot nem lehet visszautasítani különösen az miatt, hogy a gyerkőc is festegethet. Anyagköltség: 10k, utazások: 1k, gyerkőc festhet: megfizethetetlen.

Az még hozzátartozik a teljességhez, hogy volt egy kis anyázásom magamban, mert mondtam fényezőnek büszkén, hogy voilá, itten van a doboz, amit ilyen-olyan hatalmas melóval több napi szöszmötöléssel szépre csiszoltunk, hogy neki ne legyen annyi gondja vele. Baromi büszkék voltunk magunkra. A fényező meg közölte, hogy ez tényleg nagyon cuki dolog a részünkről, de az ő gépével cca 15 perc alatt lecsiszolta volna, fölöslegesen szenvedtünk vele. És akkor a nett 3 órás de inkább 6 órás melónk, szenvedés? Nem kellett volna, mert az MDF miatt úgyis le kell az egészet fújnia valami nemtudommilyen alapozóval és utána fel kell csiszolnia. Bakker. Ha ezt tudtam volna, nem b@szakszunk annyit a csiszolással. Na mindegy, jó volt magunknak elismerően nyugtázni, hogy nagyon szépen dolgoztunk. Csak fölöslegesen. Ennek a dolognak van egy olyan enyhe bája, mint a családi kiszerelésű gumióvszernek…

Dobozokat leadtuk, gondoltam leteszteljük megint a hangszórókat és a hangváltót otthon is, mert a korábbi tesztelés édesanyámnál történt gyermekem unokanővére és unokahúga társaságában (nekik lehetett ám vagánykodni). Itthon van egy nagyon régi kis erősítő, egy Videoton típus. Persze gagyinak is mondhatod kedves hozzáértő és éppen az író tulajdonát lefikázó olvasó, de én imádom, ha belenézek nincs semmi csip vagy hasonló úri huncutság, csak ellenállások, tekercsek, kondenzátorok. Megjegyzem nagyon szépen szól. Igen, majd kell egy csöves, de ne hülyéskedj! Menj nézd meg a csöves erősítők árait. Eszméletlen drágák. Majd azt is építünk, de már utánanéztem, előre jelzem, hogy abba lehet hogy belebukunk…

Mindegy, kipróbáltuk a cuccot. Ajaj, nem szól! Elfogyott a hang? Nincs levegő amit szegény membrán megmozgatna? Ja nem! Biztos csak a kábel! Leellenőriztem gyorsan egy multiméterrel (vagy ha máshogy hívják, akkor egy máshogyhívjákkal), de a kábel tökéletes. Akkor dugjuk át máshova. Mekkora ötlet! De se a tape (lehet hogy ilyenre már van aki nem is emlékszik), se a cd, se a phono bemeneten egy árva hang se jött ki a csipogókból. Akkor biztos a forrás szarakodik. Fülhallgatót bedugtam, tökéletesen szól. Már már arra gondoltam, hogy a Vidi, és az almás telefon nem szeretik egymást, de biztos ami biztos belekukkantottam. Nem a telefonba, hanem az erősítőbe. Két csavar, nem nagy cucc.

Van a szép nagy, az egész erősítő területét elfoglaló alaplap tele mindenféle kis bizbaszokkal (kondi, tekercs, ellenállás, stb), és van a két végfok. Vagy az ami ezt a célt szolgálja és én írói szabadságom teljes tudatában így nevezem el. Mind a kettőn égés -és füstnyomok. Mint az ATAT-ken (köznyelven birodalmi lépegetők) a pici koszolódás, amikor a “mocskos lázadók” megnyalogatták gyengusz lézereikkel. Itt is pici korom és füstnyom különös behatolási pont nélkül. Azonnal tudtam, hogy lézertalálatot nem kaphatott a cucc, más lesz a baj. Mindenféle méricskélések után úgy vélekedtem, hogy egy-egy kondenzátor kipukkadt. Gondoltam mindezt rideg és számítógép precizitású logikai műveletek felhasználásával azért, mert mindegyik alkatrész szép és csillogó villogó volt, viszont ez a két kondi fel volt púposodva és ráadásul az egyik oldaluk elszenesedett.

Nincs mese, javítani kell. Képtelen voltam leolvasni hogy milyen kondik voltak ezek míg éltek, tehát mi volt a leánykori nevük, ezért két közeli szervizt felhívtam, akik ilyen elektronikai cuccok javításával foglalkoznak hirdetésük szerint.

Az első, amikor mondtam, hogy őskövület Vidi erősítő, tisztességesen elmondta, hogy bocsi öcsi ilyet nem. Már nem. Talán tíz éve még igen, de most már nem. Semmi gond, köszi, vagytok még a piacon, biztos van valaki, aki pont az én erősítőmre vágyik javítás céljából (valami régi szaki, akinek hiányzik a sok csippes, integrált áramkörös kütyü mellett egy igazi régi cucc, és csak azért kel fel reggelente, hogy talán az lesz az ő nagy napja, bejön egy ilyen, felidézi fiatalságát, amivel együtt a Rózsit a kis füttyös kocsmából a pult mellett, hú amikor azzal záróra után hazament és a sarkon a tölgyfa alatt megfogta a HÉ! Már megint elkalandoztam miattad! Utolsó figyelmeztetés!)

A másik szervizt is felhívtam, mondom őskövület, semmi baja csak mintha két kondi elfüstölt volna. Oké vigyem megnézik! Hurrá, ez gyors volt. Azért megkérdeztem mi a cserekereskedelem alapja náluk, és szépen mondta a srác, hogy 5 rugó lesz a cucc megkukkantása. Mondom az annyira nem lelkesítő ajánlat, mert ilyen fajtából kvázi új erősítőt veszek 10 ezerért. Ennek csak előszereteti értéke van, az miatt nem végzi a kukában (meg mondom szerintem szépen is szól, amikor szól).

Bocs fiú, 5 rugó az 5 rugó nincs apelláta kell vagy sem. Kérdeztem, hogy és mi van ha megtalálják hibát? Akkor örülnek, mert azért külön le lehet gombolni pár ezrest, ez az 5 rugó csak a bevizsgálás és annak közlése, hogy meg tudják-e csinálni. Rólam? Rólam. Hát rólam nem. Imádom amikor egy szerviznek olyan idióta az üzletpolitikája, hogy külön lóvét kér azért, hogy megmondja, hogy egyáltalán meg tudja-e az adott cuccot javítani. Bakker ha beveszed akkor javítsad meg, ha meg nem vagy benne biztos, akkor csinálj egy kifőzdét és árulj bundás kenyeret, azt még szeretem is.

Kezdem úgy érezni, hogy valami ókori eposzt írok már a történet jellege miatt, mert megint jött egy Deus Ex Machina. Miért nem a lottonál van ilyen?! Mindegy. Szóval van egy rokonom, aki nagyban űzi az ipart, igazi vérpofi az audio kütyük világában, egyszer megírom milyen cuccok léteznek (már laikus szemével). Szóval ez a rokonom együtt dolgozik több emberrel, többek között olyannal, akik erősítőt javítanak/építenek. Húúúú, lehetne esetleg talán hogy csak egy pillantásnyira hátha szóval igen? Igen. Háhá!

Állítólag amikor elvitték az erősítős embernek a cuccot, az kicsit megmosolygott engem (vagy kiröhögött?), mert az erősítőre rácelluxoztam azt az A4-es lapot, amire az a kép volt kinyomtatva színesben, amit az erősítő belsejéről készítettem megjelölve az általam vélelmezett hibát (ami mondom füstös, kormos, tehát csak a vak nem látja). Remélem megcsinálja azért.

Most tehát várunk a fényezésre és az erősítőre (időpont sehonnan nincs – when it’s done), így az egész projekt a lehető leggázabb és legszánalmasabb állapotban leledzik, hiszen van két pár hangszórónk, két hangváltónk és egy csomó vezeték. Ez így még nem szól, nem zenél…

folyt köv.

K.